kapcsolati zavarok
A kapcsolati zavarok meghatározása igen tág határok között mozog: ami egyik pár tagjainak problémát jelent, az nem biztos, hogy egy másik pár esetében is gondot okozna.
Viszont ha:
– bármelyik fél elégedetlen a kapcsolattal
– az egyik félnek jóval nagyobb befolyása, hatalma van a másikra
– lelki vagy fizikai bántalmazás folyik köztük
akkor esetük a párkapcsolati probléma témakörébe tartozik.
Szexuális problémák felmerülésekor az első lényeges kérdés, hogy mióta van meg a probléma – mert ha még soha nem volt kielégítő szexuális élménye a párnak, akkor egészen máshonnan kell kezdeni a tanácsadást, mint akkor, ha cask nemrég változott meg a helyzet.
Az ágyban sok minden eldől, ha ott rendben mennek a dolgok, akkor sokáig együtt maradhat a pár, még ha az „életben”, a mindennapokban kevésbé is harmonikus az életük – szokták mondani. (Ez persze nem mindig igaz.) Ha bármelyik félnek zavaró a változás, érdemes aktívan keresni a megoldásokat!
Társfüggőnek nevezzük azokat, akik saját boldogságuk meglétét a másik fél jólététől teszik függővé, valamint boldogságuk biztosítását a másiktól várják el. Jellemzően többet törődnek a másik, mint a saját jólétükkel, s ez gyakran sokáig igen jól működteti a kapcsolataikat.
Idővel azonban vagy a partner kanászodik el (válik agresszívvá, kezd el alkoholt, drogokat fogyasztani kontrollálatlan mértékben vagy fordul harmadik fél felé és csalja meg a társfüggőt, stb.), vagy a társfüggő válik elégedetlenné, hiszen ő annyi mindent megtesz a másikért, az pedig alig képes, illetve nem hajlandó az önfeláldozást viszonozni. Ez gyakoribb a nők körében, mivel kultúránk erre nevelte őket – szerencsére ez egyre inkább változóban van.
Megfigyelhető, hogy a valamilyen szer-függőségben élő (alkohol, heroin, amfetaminok, stb.), vagy komoly betegségben szenvedő emberek többsége és közeli hozzátartozóik társfüggő viszonyban élnek – ezért sikeres gyógyulásukhoz az aggódó hozzátartozók, barátok felkészítése döntő lehet!
Életünkben minden szinten saját magunknak kell a megfelelő lépéseket megtennünk, senki nem teheti meg azokat helyettünk. Ez akkor is igaz, ha párkapcsolatban élünk – van, ami mindkettőnkre tartozik és van, amit a pár egyik tagjának önállóan kell megoldania.
A változás a felismeréssel veszi kezdetét..