személyes konzultáció

pozitív pszichológia nézőpontja szerint dolgozom a hozzám fordulókkal. Ez azt jelenti, hogy azzal foglalkozunk, amit növelni szeretne az életében: nyugalmat, boldogságot, lelki békét, önszeretetet, önbecsülést, elégedettséget, stb.

Javaslom, hogy előzetesen internetes tanácsadás (e-mail) keretein belül kezdje el az önismereti folyamatot. Ha mélyebb önismeret miatt fordulna hozzám, akkor a folyamatot  érdemes a két kézikönyvem – A múlt feldolgozása és Kapcsolataink tartós boldogságáért -elolvasásával kezdenie.

A személyes tanácsadás során az alábbi témák kapcsán tudom Önt támogatni:

– önismeret, önbecsülés, önszeretet

– pozitív hozzáállás kialakítása,

– önmegvalósítás és spirituális fejlődés,

– stresszkezelési technikák, relaxáció és meditáció elsajátítása.

A bejelentkezést követően a személyes találkozás alkalmával megismerkedünk, átbeszéljük a konzultáció kereteit, majd Ön felvázolja a témakört, amivel kapcsolatban megkeresett. (Egy alkalom 50 percig tart, egésztől óra ötvenig.) Fontos: 24 órás (1 nap) lemondási határidővel dolgozom, amennyiben változtatni akar a már megbeszélt időponton, azt egy nappal előbb érdemes jeleznie, különben ki kell fizetni azt az alkalmat is, amikor nem jött el.

Egy-egy személyes alkalom során feltérképezzük honnan hová szeretne eljutni, majd közösen felderítjük az ehhez szükséges és hasznos eszközöket és élményeket. A gyakorlatok során pedig támogatásommal be tudja gyakorolni az újfajta viselkedésmódokat, hozzáállást.

Sok szeretettel várom!

bejelentkezem: info@berkijudit.hu