Önszeretet

                    – az alapvetően szükséges összetevő a jó kapcsolatokhoz!

Nagyon sok esetben tapasztalom munkám során, hogy alapvetően kívülről, másoktól várják az emberek a szeretetet, az elfogadást, a megértést.

Pedig ha nem szeretik önmagukat, ha nem fogadják el önmagukat annak az embernek, akik ők, akkor hiába is érkezik meg a hőn áhított szerelem az életükbe – nem fogják tudni azt sem igazán elfogadni. Hogyan szerethet tiszta szívből engem valaki, hiszen nem vagyok elég jó/vékony/magas/szép/gazdag/okos/stb..?!
Érdemes végiggondolni, hogy valójában a legalapvetőbb kapcsolat az önmagunkkkal való kapcsolat, hiszen egy életen át önmagunkkal kell együtt élnünk. Ha ez a kapcsolat nem jó, az minden percünket megkeserítheti..
Az első lépés itt is az először,  hogy észrevegyük: mennyire szüleink szemével tekintünk még mindig önmagunkra, mennyire a mások (főnök, barátnők, férjünk, stb.) elvárásainak akarunk megfelelni, mennyit bíráljuk magunkat (súlyunkat, karrierünk alakulását, párkapcsolati problémáinkat, szülői nevelési módjainkat, stb.)
A második lépés az önismeret növelése. Ehhez hasznos egy kitérőt tenni a múltba, hogy felfedezzük, melyik elvárást mikor építettünk be és miért. Majd’ mindent életünk első 10-20 évéből hozunk, s mindez hatni is fog ránk tudattalanul mindaddig, míg nem ismerjük és dolgozzuk fel. Ez egy folyamat, s mint minden ilyen, időt vesz igénybe. A türelem hasznos segítőtárs, valamint ha szükséges, szakember támogatását is érdemes igénybe venni.
Az önismeret növekedésével a megértés is növekszik: mit miért tettek szüleim a múltban, én mit miért teszek jelenleg – s a tudatosítási folyamat révén a választási lehetőségeink is nőnek. A megértés az, amelyből megszülethet a következő lépés:
Az elfogadás. Egyre inkább köztudott, hogy aminek ellenállunk az megmarad. Mindaddig, amíg görcsösen azon dolgozunk, hogy márpedig manöken/bodybuilder-alkatunk legyen és kedves-bájos/macsó személyiségünk (az erősebb/cingár testalkat és harcos-harsány/visszahúzódó személyiség helyett, amivel bírunk), addig nem fog változni semmi sem. Lefogyhatunk/felfújhatjuk magunkat erőszakkal – ideig-óráig működik a dolog. De a mélyben megbúvó dinamikákat hosszú távon büntetlenül elfojtani nem lehet, azok előbb-utóbb ismét teret nyernek.
Ha viszont elfogadjuk adottságainkat, és ebből az elfogadásból döntünk úgy, hogy formálunk rajtuk, akkor már járhatunk sikerrel.
Az elfogadás mind a múltban történtekre, mind a jelenleg általunk érzett dolgokra alkalmazható és alkalmazandó.

 

S ez az önelfogadás az, amely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy valóban megszeressük önmagunkat, ezt az egyedüli, megismételhetetlen és csodálatos lényt, akik vagyunk – s ezáltal idővel beteljesedjenek lehetőségeink. Hogy feltétel nélküli szeretettel, megértéssel, együttérzéssel és megbocsátással forduljunk önmagunk felé – úgy ahogy minden szeretettel teli kapcsolatunkban tesszük azt.
Ez az önmagunk felé érzett, belső, szeretettel teli kapcsolat fogja végül kívül is megteremteni a boldog és harmonikus párkapcsolatot, családi légkört, amelyre régóta vágytunk.
Kitartást és sok sikert kívánok az úthoz, megéri! (divatos szlogennel élve: MERT ÖN MEGÉRDEMLI!)

(2009. május 04.)